Anglia gyerekkel – Oxford igen, London nem!

 

 

A program csütörtök 11:30 kor indult a reptéren.  Amíg M leadta a bőröndöket, mi Kunival felvettük a babakocsit, amit a www.babaguz.hu -n keresztül béreltünk. Egy icipicire összecsukható, pillekönnyű járgányról van szó, amit kézipoggyászként felvihetünk a gépre, és a 16 kilós 5 évesünk is elfér benne.

 

      

Tanakodtam egy ideig itthon, hogy van e szükségünk rá, de bebizonyosodott, hogy volt, mert azért mégsem tudnak még 5 évesen napi 20 kilométert gyalogolni, viszont cipelni marha fárasztó már egy ekkora gyerkőcöt. Amikor meg nem ült benne, beletettük a cuccokat, hátiszákot. A cég biztosítja, hogy a babakocsit indulás előtt a reptéren lehessen felvenni, és leadni is ott lehet érkezéskor, így még macera sincs vele, örülök, hogy a bérlés mellett döntöttünk. 

Természetesen nem kis késés volt Wizz Airéknél, mire megérkeztünk Lutonba és kikeveredtünk a reptérről, este 8 volt majdnem. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reggel irány London, vonattal persze, mert oda autóval lehetetlen bejutni. Az állomás tiszta és rendezett, a vonat pontos és wifi is van rajta. Ez lehet a válasz arra, hogy miért kerül egy vonatjegy 26 fontba (egy fő, egy irányba) egy 80 km-es távra. 

Londonra nem szeretnék túl sok időt vesztegetni, ezt érzem az írás kapcsán is, és ezt éreztük akkor is, amikor eldöntöttük, hogy max 1 napot szánunk rá.  Az időjárással nagy mázlink volt, mert csak fél óráig esett aznap, a többi 3 napban pedig egyáltalán nem. Zsúfolt, szürke, drága, számomra élhetetlen város, elcseszett közlekedéssel. Nagyjából így tudnám összefoglalni. Ja és zsúfolt. Vagy ezt már mondtam..? Lépni alig lehet a sok embertől, babakocsit szinte lehetetlen tolni a tömegekben. Egy mezei kávézóban 20 perc a sor, a főbb látványosságokhoz hiába veszel előre online jegyet és mész oda a foglalt időpontod előtt fél órával, nem jutsz be, és foglaltathatod át az időpontodat máskorra, amiért szintén sorba állhatsz még egyszer. 

Sebaj. Feljutottunk a London Eye-ra, ez egy kellemes kis kör volt, a kabinban nem voltunk túl sokan.   

 

         

 

 Mire onnan lejöttünk, már délután 1 volt. Sétálgattunk erre arra, hogy próbáljunk minél több dolgot legalább kívülről látni. Kuninak mind amellett tetszett London, hogy egész nap azt hallgatta, hogy “gyere vissza ne menj olyan messze vigyázz eltaposnak ne fogd meg ne nyúlj hozzá ne vedd a szádhoz”, úgy tűnik ez csak nekünk volt stressz 😀

A nagy rohangálás közepette sikerült ennünk egy ázott virslis hotdogot 5 fontért, de ugye a sz@rt is értékeled, főleg ha drága és nagyon éhes vagy 😀 

Késő délután elérkeztünk az egyik várva várt helyszínemre:  King’s Cross, 9 és 3/4 vágány.  Mondanom sem kell, totális csalódás ért. Elképzeltem, ahogy majd pózolgatunk ide oda a tolikocsival a téglafalnál, gyerekkel, gyerek nélkül, egyik tolja, másik ül rajta, ilyen szögből olyan szögből, egy kis szelfi, egy két fotó stb. Ehelyett várt egy 1,5 órás kordonok között vezetett sor, hogy mindenki kapjon 2 másodpercet a tolikocsi előtt, amit egy hivatásos (?) fotós örökített meg, és az elkészült képet csilliárd összegért megvásárolhattad a mellette lévő (szintén sorban állós) HP shopban.      Nagyon szomorúan, de elengedtem ezt a fantasztikus lehetőséget, és beálltunk a bolt sorába, legalább oda jussunk be… A babakocsinkat leparkoltuk a pénztár melletti kieső résznél, mivel anélkül is alig lehetett közlekedni a boltban. 3 percet bírtunk bent tölteni, minden vackot árultak, természetesen megfizethetetlen áron. Visszaértünk a pénztárhoz, keressük a babakocsit. Sehol. Kérdezzük a pénztárost. Jaaa, hát azt az előbb vitték el a talált tárgyak osztályára scannelni, mert nem volt gazdája és ebben az országban SEMMIT NEM SZABAD GAZDÁTLANUL HAGYNI, mert egyből elviszik és megsemmisítik, nehogy robbanjon. Rohantunk a talált tárgyakhoz, kértük a buggyt, oda is adták, és elmondták a fenti mondatot újra. Megértettük. (Itt megjegyzem, hogy akkor esett le, miért átlátszó az összes kuka: látszódjon, ha gyanús dolog lenne benne….)

 

Visszametróztunk az óriáskerékhez, hogy újra sorba állhassunk a lekésett hajónkhoz, előtte ittunk egy 3 fontos teát és előkerestük az esőkabátokat, mert elkezdett szakadni az eső. Szerencsére a hajón volt fedett rész, jó fej volt a kapitány, többet tudtunk meg a városról a 40 perc alatt, mint előtte egész nap. Sikerült kicsit átmelegedni, az út végére már az eső sem esett.

A legkellemesebb fél órája volt a napnak. Innen irány vissza az állomásra.

Vonat, pontos, bár ülőhely nehezen akadt.  Bicester. Már nagyon vártam, hogy vége legyen a napnak. 

 

Innentől már minden király volt. Reggel főztük a porige-ot (zabkása), felvettük az összes ruhánkat és elindultunk Blenheim Palace felé. Mivel Angliában a május 6 nemzeti ünnep, ezen a hétvégén csomó várkertben várjátékokat rendeztek. Lovas bemutató, madár reptetés és egyéb program várta a gyerekeket, nagyon jól éreztük magunkat. Emberi időben hazaértünk, így volt időnk bemenni egy helyi angol pub-ba vacsizni egy jót. 

 

Oxford. 

Az egyik legszebb városka, amit valaha láttam. Minden méterét imádtam, nem csak a Christ Church miatt (egy újabb HP érdekesség, ahova ezúttal gond nélkül be is jutottunk és minden pennyt megért), hanem amúgy is. Minden utcácska egyformán szép, tiszta, rendezett és messze nincs akkora tömeg, mint Londonban. Tele volt fiatal egyetemistával, sokan futottak, néhányan csoportokat idegen vezettek, vagy csak ültek a kávézókban beszélgetni.  Hihetetlen belegondolni is, hogy milyen lenne itt tanulni, élni, egy egy ilyen collage-ben tölteni a mindennapokat.  Mintha egy teljesen más világban lettünk volna aznap.

 

 

 

 

A nap mekoronázásaként pedig bementünk az ingyenes helyi Természettudományi Múzeumba, ami az evolúció kialakulását és fejlődését volt hivatott bemutatni, tele valódi dínó és egyéb őslény csontvázakkal,  érdekes, de gyerekek számára is értelmezhető leírásokkal. Aki Oxfordban jár, ki ne hagyja! 

 

 

 

National Trust – Waddesdon

Bicestertől kb 20 perc autóútra van,  leginkább talán a magyar arborétum vagy nemzeti park szavakkal lehetne lefordítani. Hatalmas zöld , parkosított terület, aminek minden négyzetcentije karban van tartva, a közepén egy gyönyörű “Csipkerózsika” kastéllyal. Ősfák, virágok, játszótér, tó, minden, ami egy aktív naphoz a szabadban jól jöhet, az itt megvolt. 

 

 

Bár a negyedik napra már lejártuk a lábunkat, vonzott a táj és csak mentünk és mentünk, hulla fáradtan értünk ki a reptérre kora este. Kuni nem az a kocsiban, vagy egyéb helyen elalvós típus, 2 éves kora óta a délutáni alvásokat is kihagyja. Hát most úgy ki volt ütve, hogy a reptérre vezető úton bealudt, majd némi kínlódás után a repülőn is sikerült neki 🙂

 

Mindent összevetve, nagyon szuper volt ez a “short visit” Angolföldre, persze külön hozzájárult az, hogy Rékához mentünk, nagyon jó volt együtt tölteni ezt a kis időt,az elmúlt 10 évben ilyesmire nem is volt példa sajnos itthon sem. Mindenképpen ismétlünk majd, hogy további szép, zöld, kirándulós tájakat fedezzünk fel, nekem bakancslistás hely Skócia és Írország is.  

A negyedik napra már nagyjából megszoktam azt is, hogy a körforgalomba balra megyünk be, de szerintem  újra le kéne tennem a jogsit, ha odakinn szeretnék vezetni. 

 

 

Aki szeretne még több képet látni az utazásról, katt ide