Egy újabb intermezzo következik a várva várt tényleges bemutatkozásom előtt, ugyanis úgy érzem, ez az ügy sürgősebb. Ugye, ezt már tudjátok, munkám és hivatásom a fotózás. Újdonság lehet viszont, hogy a szívem legnagyobb csücskét ezen belül a születésfotózás kapta meg. 3 éve történt, hogy Hédi világra jöttét megörökíthettem, maradandó élményt szerezve ezzel az Édesanyjának és magamnak is.
Sokáig ömlenghetnék, ahogyan eddig is tettem, hogy egy baba születése milyen fantasztikus, elementáris, különleges, egyedi és megismételhetetlen egy család életében, de ezt ugye mind tudjuk. Elmesélhetném újra és újra, hogy én ezt hogy éltem meg, mennyire meghatott, felrázott és meghatározta a fotózáshoz való viszonyom, de ezen is már túl vagyok. Rengetegszer próbáltam átadni az érzést, hátha átérzik az Anyák ennek a jelentőségét és kapnak az alkalmon.
Rá kellett jönnöm, hogy ez édeskevés hozzá. Itt bizony falakat kell bontani, mit falakat, sziklákat… hidakat kell építeni szakadékok között , generációs blokkokat és félelmeket oldani, női önbizalmat építeni, mi több, megreformálni az egész itthoni egészségügyet, átformálni az általános véleményt és protokollt a szüléssel kapcsolatban, és még akkor sem biztos, hogy célt érek. De azon leszek, hogy sikerüljön, minden lehetséges eszközt és módszert bevetek, hogy előrébb jussak a kérdésben. Az történt, hogy nagyjából 1 hónapja volt legutóbb szerencsém egy baba érkezését lencsevégre kapni. Ismét felkorbácsolt bennem az élmény mindent, és egy totális irányváltás mellett döntöttem.
Felteszek mindent egy lapra, ha bejön bejön, ha nem, akkor majd leállok ha már végleg kimerültem. Azt vettem a fejembe, hogy megteremtem az igényt a magyar Nőkben, Kismamákban, Anyákban a szülésfotózásra.
Ez eddig nem is hangzik annyira bonyolultan, főleg, hogy a család, a baba, a pocak fotóztatása egyre elterjedtebb, elfogadott, keresett dolog. Azt gondolhatnánk, hogy innen már csak egy lépés, hogy észrevegyék, megértsék a szülésfotózás szépségét és jelentőségét. Azt hihetnénk, hogy attól, mert értesülnek róla a Kismamák, hogy ez létezik, majd egyből százával állnak sorba “véééégreeee” felkiáltással, és aki „lemaradt” róla, mert nem hallott időben a lehetőségről, az otthon zokog a párnájába.
De be kellett látnom, hogy ez nem így van. Az elmúlt 1,5 hetemet nagyjából látástól vakulásik arra szántam, hogy felkeressek számtalan fb oldalt és magazint aki baba-mama, otthonszülés, természetes szülés, bábával szülés és hasonló témákkal foglalkozik.
( Itt engedjetek meg egy kis kitérőt, erről eszembe jut amikor pár hete itthon beszélgettünk a lánykámmal a születésről… Az Anyukának segít az Apuka, a szülésznő, az orvos, esetleg bába…. Kerek szemekkel rám mered: “A vasorrúúúú???”)
Visszakanyarodva tehát, felkerestem téma közeli oldalakat, gondolván, ha ott nem lelek a célcsoportomra, akkor sehol. Igyekeztem rávilágítani a dolog jelentőségére, szépségére, intimitására, megmutatva a képeken keresztül azt, hogy igenis lehetséges a legkitárulkozottabb pillanatokat is finoman és ízlésesen, olyan szögből elkapni, hogy bár látványos legyen, de mégsem túl explicit. Hangsúlyoztam, hogy a képek 99%-a az érzelmek, interakciók kifejezéséről és megörökítéséről szól, nem pedig a „kínos részletekről”.
Gyakorlatilag pofára estem.
Volt olyan oldal, aki meg sem osztotta, volt, aki azt mondja megosztja, de aztán mégsem találom a mai napig az oldalán. Volt aki elolvasta az üzenetemet, de arra sem méltatta, hogy válaszoljon, pedig személyesen is ismerem az illetőt. Néhány visszajelzésre még mindig várok. Hálás köszönet azon keveseknek, akik kitették az oldalukra, pozitívan állnak a kérdéshez és segítenek az előrejutásban! Alig néhány reakciót kaptak a posztok. Akik reagáltak, azok elismerően nyilatkoztak és szerették a képeket.
Ennek persze örültem, de elképesztően sok kérdést felvet bennem az, hogy mégis MIÉRT NEM VÁLT KI AZ ANYÁK, KISMAMÁK TÖBBSÉGÉBŐL SEMMIT?
Az odalinkelt kis videót összesen több, mint 3500-an látták, és nem csak pillanatokra. Ha valamivel egyetértünk, ha valami tetszik nekünk, arra sok esetben pozitív a reakciónk. Ha valamit nem szeretünk, nem tetszik, ellenezzük, akkor aztán senki nem fogja vissza magát, pörög a kritika. Azt is tudjuk, hogy nagyjából mindig mindenkinek mindenről van véleménye De itt csend van.
Elsőre persze magamban kerestem a hibát. Bénán írtam? Rosszak a képek? Nem jó a stratégiám? Létezik erre egyáltalán jó stratégia? Azt kétlem, hogy hidegen hagyná az érintetteket, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy rengetegen megnézték, elolvasták, tovább klikkeltek a honlapra is. Aztán egy napnyi önmarcangolás után megszülettek az első értelmes kérdések a jelenséggel kapcsolatban:
Lehet, hogy félnek? Lehet, hogy ez egy olyan ingoványos terület, ahova nem mernek bemerészkedni? Van véleményük, de érzik, hogy a sötétben tapogatóznak és inkább nem mondják ki, de nem is kérdeznek? Esetleg élből elítélik, mielőtt többet megtudnának róla? Miért nem mernek kérdezni? Tabu téma lenne? Érzik, hogy ez mégiscsak egy pozitív valami, de annyira távol érzik maguktól, hogy még beszélni se nagyon akarnak róla?
Ezeknek a felvetéseknek kívánok utánamenni első körben. Mert nyílt és őszinte kommunikáció nélkül még soha semmi nem működött rendesen. Nagyon sok oldalról megközelíthetném a témát, az érzelmekre való hatásgyakorlás úgy tűnik kevés esetben ér célt, elakad egy ponton.
„Nagyon szépek a képek, csodás az egész, amit csinálsz, de nem nekem való..”
Honnan tudja? Honnan tudja, hogy nem neki való, vagy hogy ki az, akinek igen? Nem tudhatja, mert alig van róla technikai információja. Vagy akármilyen. Úgyhogy úgy döntöttem, itt kezdek. Válaszokat adok a fel nem tett és meg nem fogalmazott kérdésekre, hiszen releváns információk híján senki sem tud megfelelő döntést hozni. Hozok majd külföldi példákat is, elemezni fogom, hogy mik a különbségek, akár az egészségügyi rendszereket, akár a mamák hozzáállását illetően. Megnézzük, hogy lehet e a külföldi gyakorlatot bármilyen téren igazítani, ráilleszteni a hazaira. Sokszor nyúlok majd darázsfészekbe egy-egy felvetésemmel, némileg szándékosan is. Ki szeretném ugrasztani a nyulat a bokorból.
Nem az a szándékom, hogy mindenkivel elhitessem, hogy neki ez kell, jöjjön és jelentkezzen bátran, mert ez csak jó lehet. Azt szeretném, hogy az Anyák az összes szükséges információ birtokában tudjanak dönteni arról, hogy igénybe szeretnék e venni ezt a szolgáltatást, vagy sem.
Az első írásom már itt is a honlapomon (katt ide) ahol is elkezdtem boncolgatni a témát. Ez még könnyű olvasmány, fusd át nyugodtan 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: